Bíró Szabolcs Elveszett csillagok című regénye 2017 tavaszán jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában. A regény puha borítós kiadásának már az utánnyomása is csaknem teljesen elfogyott, és idén ősszel várhatóan elkészül a keménytáblás kiadás, illetve a könyv elektronikus változata. Ennek apropóján a szerző tíz érdekességet írt össze a regény kapcsán.

1. A főszereplők neve

Abban, hogy 2013-ban megismerhettem és megszerethettem Eger városát, komoly szerepe volt Maszárovics Zoltánnak, aki Muhary Zalán álnéven írt egy kis példányszámban megjelent, különleges regényt az egri barokkról: az Egy tucat esztendőt. Az ő tiszteletére lett a két gyerekszereplő neve MUHARY Tünde és ZALÁN Péter.

2. Megidézett művek és alkotók

Az Elveszett csillagok szereplőinek különösen sokat jelent a klasszikus magyar nyelvű kultúra. Sokat olvasnak, vonzódnak a történelmi múlt iránt, így a könyvek szeretete végig meghatározza a regény hangulatát. Igyekeztem valódivá tenni Peti és Tünde irodalomszeretetét, ezért döntöttem úgy, hogy a klasszikus Gárdonyi Géza és a világhírű J. K. Rowling mellett olyan ma élő, aktívan alkotó magyar írókat is beemelek a szövegbe, mint Benyák Zoltán, Urbánszki László, Leiner Laura, Kalapos Éva vagy Fábián Janka. Evidens, hogy az Egri csillagokból többször is idéztem, ezenkívül kisebb-nagyobb mértékben megidéztem Tolkientől A Gyűrűk Urát vagy épp A hobbitot, az Indul a bakterházat, a Tátrai Band Utazás az ismeretlenbe című dalát, a Vissza a jövőbe-trilógia második részét, Muhary Zalántól az Egy tucat esztendőt, sőt a regény végén még a Főnix Könyvműhely vezetőjét, Farkas Zolit is megemlíti az egyik szereplő. A megidézett művekből még ennél is több található a szövegben, de ezek felkutatását már az olvasókra bízom.

3. „Miért, Egerben mi van?”

A regény elején Zalán Peti anyja kötekedve felteszi a kérdést, hogy „Miért, Egerben mi van?”, és erre azt a választ kapja: „A kérdés inkább úgy hangzana helyesen, hogy mi az, ami nincs Egerben.” Ezt a momentumot a valóságból kölcsönöztem: amikor 2016-ban Egerbe készültünk nyaralni, az egyik ismerősünk úgy hárította el az invitálást, hogy lemondóan megkérdezte: „Miért, Egerben mi van?” Miatta került hát bele a regénybe ez a rövid párbeszéd.

4. Peti első élménye a várban

Ugyancsak valós élményen alapul az a pillanat is, amikor Petit az egri vár udvarán valóságos kultúrsokk éri:

„Ahogy az ősi falak közt járkált, egyszeriben szíven ütötte a felismerés, hogy mindaz, amit eddig csak a Gárdonyi-regény lapjain olvasott, itt történt meg, ezen a szent helyen. Hogy Dobó, Bornemissza, Mekcsey és a többiek itt küzdöttek meg a lehetetlennek látszó túlerővel, itt álltak helyt, itt váltak valódi hősökké. Ahogy ez a gondolat belévillant, nem bírta ki, hogy ne guggoljon le és simítson végig a talajon, hiszen talán épp ide hullott Dobó vére, vagy talán épp itt eszkábálták össze Gergely gyilkos tűzkerekét. Egészen megrendítette ez a váratlanul érkező felismerés, és onnantól kezdve teljesen másképp tekintett mind a várra, mind pedig a megvédéséről szóló regényre.”

Amikor 2013-ban először volt alkalmam megnézni a várat, ugyanígy éreztem. Akkor így írtam az Eger és a csillagok című blogbejegyzésemben:

„Eger váráról nem szeretnék túl sok »száraz tényt« közölni, ezek megtalálhatók számtalan helyen és számtalan weboldalon, meg hát magára vessen, aki nem olvasta el az Egri csillagokat. Inkább arról írnék pár sort, hogy micsoda megrendítő élmény volt a (sajnos már lerombolt, romos) falak közt lenni – ugyanott, ahol Dobó István, Bornemissza Gergely, Mekcsey István és egy maroknyi magyar hős visszaverte az akkor ismert világ legnagyobb hadseregét. Az akadálymentesítés sajnos nem igazán van megoldva a várban, így a múzeumi tárlatok közül nem sokat láthattam (ám ahova be tudtam menni, ott megcsodálhattam egy dedikált Egri csillagokat!), a lényeg számomra azonban nem is a kiállításokban rejlett. Tényleg éreztem valamiféle őserőt a terméskő falak maradványai közt: valamit, ami még a büszkeségnél is erősebb és nagyobb. Hatalmas érzés volt a várban lenni, és bár évek óta foglalkozom történelmiregény-írással, itt fogalmazódott meg bennem először, hogy mennyire fontos a magyar történelemről írni, magyar hősöket életre hívni. Dobó, Mekcsey, Bornemissza és a többiek ugyanis a mieink, a mi hőseink, akik ezáltal szinte tapinthatóvá válnak számunkra. Amit a vár falai közt átéltem, bizony nehéz szavakba önteni.”

5. Zalán Peti első biciklije

Többen is megjegyezték, hogy bár a történet 2016-ban játszódik, sokszor idézi a történelmi regények hangulatát. Például megoldottam, hogy a főszereplő bizonyos értelemben apróddá válhasson, és hogy átélhesse a maga különleges időutazását. Azt azonban talán sokan nem is sejtik, hogy a jelenetet, amikor Zalán Peti az első saját biciklijével teker le szélvészként a Garay János utcáról, első történelmi regényem, a Non nobis Domine ihlette. Abban a könyvemben az ifjú lovagnövendék, Bátor Vilmos fia Attila száguld ilyen önfeledten a Száva partján, újdonsült lova, Seneca hátán nyargalva. Kifejezetten fontos volt számomra ennek a párhuzamos motívumnak a megírása.

6. Az 1915-ös kiadású könyv

Peti egy igazi antikvár ínyencséggel, az Egri csillagok 1915-ös, kétkötetes kiadásával érkezik a városba, amit aztán a várban és a Gárdonyi Emlékházban is olvas. Ez az ő „legnagyobb kincse, amit még a nagyapjától örökölt. A zöld vászonborítás sértetlen volt, az ezüsttel szedett feliratok pedig még mindig csillogtak rajta, alig tűntek megkopottnak. Peti azonban valami egész más miatt szerette annyira ezt a könyvet. Először jóval azelőtt olvasta, hogy az iskolában kötelező olvasmányul kapták volna, és akkor még egy újabb változat került a kezébe. Amikor aztán ezt a kétkötetes antikvár példányt is elolvasta, külön izgalmasnak találta benne a régiesen írt szavakat, az olyan apróságokat, amik a későbbi kiadásokban már másképpen szerepeltek.” Talán mondanom sem kell, hogy ez a kiadás nekem is megvan, és kamaszként én is nagy örömmel fedeztem fel benne a még másképpen, régiesen írt szavakat.

 

7. A nyomozásról szó sincs a regény első harmadában

Szándékos döntés volt részemről, hogy a városi legenda, amit ifjú hőseink fel akarnak deríteni, a prológust leszámítva szóba sem kerül a regény első harmadában. Ez azért is van így, mert nem szerettem volna, hogy az Elveszett csillagok kizárólag a nyomozásról szóljon. A könyv egyrészt az én személyes „szerelmi vallomásom” Eger városához, másrészt pedig szerettem volna bemutatni, hogyan, mi minden hatására lesz egy magányos, félárva, az osztálytársai által bántalmazott tizenhárom éves fiúból egy bátor, nyitott, önmagáért kiállni képes fiatalember. Azt is fontosnak éreztem, hogy Peti éppen tizenhárom éves legyen, amikor mindez megtörténik vele: édesapám halálakor ugyanennyi idős koromban kellett megküzdenem olyan terhekkel, amelyek talán még nem valók egy tizenhárom éves kiskamasznak. A regény könnyed stílusából valószínűleg nem derül ki, de a megírása számomra egy egészen mély utazást jelentett a kamaszkori énemhez, és ezáltal rég elfeledett emlékekre sikerült rálelnem. Ettől függetlenül a főszereplőt, bár sokan így gondolják, mégsem magamról formáztam. Én sajnos sokkal balhésabb és sokkal kevésbé bölcs kamasz voltam, mint Zalán Peti.

8. Városimázskönyv Egernek

Néhány olvasó megjegyezte, hogy ez a regény helyenként olyan, mint egy turisztikai ismeretterjesztő anyag. Jól látják, ez sem véletlenül van így. Az Elveszett csillagokat a kívülálló szemével akartam megírni, kívülállóknak, ahogy a történet elején maga Peti is az – de úgy, hogy közben egy egri lakos is tökéletesen tudja élvezni –, és azt szerettem volna átadni, ahogy és amilyennek én magam ismerem és szeretem Egert. Az ötödik fejezetben ezért is látogat el Peti a Tourinform irodába, és készít listát az elsődleges és másodlagos fontosságú helyekről, melyekre el akar látogatni. Ez egyébként részben főhajtás a hasonló témát feldolgozó Jumurdzsák gyűrűje előtt (hoppá, egy újabb megidézett mű!), részben pedig utalás a regény keletkezésének egyik momentumára. 2016-ban ugyanis, egy egri kirándulás során, magam is elmentem a Tourinform irodába, ahol azt kértem, lássanak el minden olyan információs anyaggal, ami segítséget nyújthat a könyvem megírásához. Ezekkel végül körbebástyáztam magam a dolgozószobámban, és míg a történelmi regényeimnél mindig szakkönyvek sorát hívom segítségül, addig az Elveszett csillagok esetében az ismeretterjesztő anyagok mellett ezek a színes prospektusok voltak a főbb támaszaim.

9. A lezárt templom mélyén

A hetedik fejezetben Peti megkérdezi a keresztanyját, hogy járt-e már valaha a Knezich Károly utcai templomban, mire a nő így felel:

„– Persze – bólogatott Kata –, egyszer még az infektológiai osztály vezetője vitt körbe pár kollégát ebben a lezárt részben. Írt egy könyvet a barokk Egerről, amit mind elolvastunk, aztán érdekességként megmutatta nekünk a regénynek azokat a helyszíneit, amik ma már nem látogathatók. Van bent egy refektórium is, az még régebbi, és még romos állapotában is gyönyörű – emlékezett vissza elábrándozva. – Ha jól rémlik, először az egykori patikán kellett átjönni, onnan jutottunk be a templomba. De nem is ezen a kapun át, hanem félig-meddig a kórházon keresztül jöttünk…”

Ez a részlet – és ami ezután következik – szintén valós élményen alapul: Maszárovics Zoltán (alias Muhary Zalán) annak idején valóban körbevitt minket odabent, így hát neki köszönhetően az Elveszett csillagok szereplői olyan helyszínt is be tudnak járni, ahova az emberek többsége nem léphet be.

10. A hagyományőrzés autentikus bemutatása

A regényből nem hagyhattam ki a hadi hagyományőrzést, és mivel Petiből is hagyományőrzőt faragtam, mindenképpen szerettem volna kicsit komolyabban bemutatni ezt a gyakran teljesen félreértelmezett szubkultúrát. Igaz, a könyvben nem ez a tevékenység kapja a fő hangsúlyt, de azon a néhány oldalon, ahol részletesebben is szerepel, arra törekedtem, hogy a legfontosabb kérdéseket a helyükre tegyem: így a viseletek, a lelet alapú rekonstruálás vagy épp a vívástechnikák elsajátításának kérdését. Igyekeztem legalább annyit elérni, hogy a kívülálló olvasó az autentikusnak tekinthető hagyományőrző tevékenység alapjait megismerje, és ha jól tudom – de cáfoljanak meg nyugodtan! –, ilyen formában ez a magyar hadi hagyományőrzés első szórakoztatóirodalmi feldolgozása. Szerencsére úgy tűnik, ez az olvasók tetszését is elnyerte. Ahogy az egyik felhasználó írta a Moly.hu oldalon: „jó ötlet, végre nem judózni vagy karatézni tanul, aki meg akarja védeni magát.”

Elveszett csillagok

10 érdekesség az Elveszett csillagokról