Emlékszel az első történetre, amit olvastál, és az elsőre, amit írtál?
M.P.: Egy olyan házban nőttem fel, amely mindig nyitva állt a barátok és rokonok előtt, rendszeres volt az ünneplés és a lakoma. Hallgattam, ahogy a felnőttek meséltek a régi időkről, és teljesen elvarázsolt a történetmondás. A meséik olyan fonallá váltak, amelyek összekötöttek minket. Nagyon szerencsésnek érzem magam a gyerekkorom miatt. A sok-sok élőszóban elmesélt történet mellett a szüleink minden ünnepre könyveket vettek nekünk. Az egyik első ilyen könyv Andersen mesegyűjteménye volt. Arra már nem emlékszem, hogy „A rút kiskacsa” vagy „A kis hableány” volt-e, de arra igen, hogy rádöbbentem, az asztalnál hallott történetekhez hasonlóan a könyvekben olvasott mesék is hol megnevettetnek, hol megríkatnak. Gyerekkorom óta írok történeteket. Először a fiókomba rejtettem őket, aztán amikor elég idős lettem, elküldtem az első írásomat egy kiadónak. Az volt a címe, hogy „Jó éjszakát, anya!” Ebben egy kislány mindig mesét kér elalvás előtt, és aztán a mesék összemosódnak az álmaival.
Az öreg tölgy titka varázslatos nyári utazásra viszi az olvasót, ahol a szereplők izgalmas kihívásokkal néznek szembe, és közben felfedezik az összetartás erejét. Mi inspirált a történet megírására? A helyszín? Kapcsolódik a regényhez személye
M.P.: Amikor könyvet írsz, ott élsz benne. Én vidéken nőttem fel, és minden nyáron egy tengerhez közeli faluba utaztunk. Hiszem, hogy a természet gyógyító erővel bír. Az Öreg tölgy titkában egy olyan helyről mesélek, ahol a fák gyökerei mélyen kapaszkodnak a földbe és az emberek emlékeibe. Kis helyeken az emberek könnyebben osztják meg egymással örömeiket és bánataikat. Talán ezért döntöttem úgy, hogy a lányok akkor utaznak a faluba, amikor otthon nehézzé válik a helyzet. Ahogy már mondtam, nagy családban nőttem fel, sok baráttal és unokatestvérrel, akikkel megosztottuk az örömeinket és a fájdalmainkat. Amikor elkezdtem írni a könyvet, ez a biztonságérzet már megrendült a sok veszteség miatt. Mintha a világ hirtelen kettészakadt volna, és sokan azok közül, akiket szerettem és akik velem voltak ezekben a gondtalan években, már átkerültek a másik oldalra. A regényben ehhez hasonló, hogy a családfő megbetegszik, és a két lány megpróbálja megtalálni a helyét ebben az ismeretlen és új világban
A fák királya központi szerepet játszik a falu legendájában. Hogyan tükrözi ez a varázslatos fa a falu kultúráját és hagyományait? Mi tanít a lányoknak, az olvasóknak és neked?
M.P.: Nagyon szeretem a fákat. Egy másik könyvemben egy fa a főszereplő. Úgy gondolom, hogy a fák manapság az élet néma, bölcs megfigyelői, és sokat tudnak tanítani nekünk. Ha csak egyetlen dolgot mondhatnék a gyerekeknek, az az lenne, hogy minél mélyebbre nyúlnak a gyökereid a földbe, annál messzebbre érhetnek az ágaid. A globalizáció korában azt szeretném, ha a fiatal olvasók megjegyeznék, csak akkor tudnak repülni, utazni és megismerni a világot, ha előbb szilárdan állnak a saját földjükön, a saját történetükben. Az öreg tölgy titkában a varázslatos fa a gyökereiben őrzi a hely emlékezetét, azokat a legendákat és hagyományokat, amelyek táplálták. Ezek a történetek elvarázsolnak, mert megmutatják, milyen más volt régen az élet, ugyanakkor azt is, mennyire hasonlóak az emberi szükségletek. A legendákban a legfurcsább, legvalószínűtlenebb gondolatok keveredhetnek. Ezek nyomok, amelyek megmutatják a régi emberek gondolkodását, de egyben a gyökeret jelentik, amelyből az új világ sarjad. És ezekben a régi történtekben mindig van egy szál, egy suttogás, ami azt próbálja elmondani, hogy az emberek mindig is féltek – és mindig is keresték a szavakat, amelyekkel elűzhetik a félelmeiket.
Ha te magad beléphetnél az regényed világába, melyik szereplő lennél vagy melyik jelenetet szeretnéd átélni?
M.P.: Amikor Az öreg tölgy titkát írtam, én magam is nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Nem tudatosan döntöttem úgy, hogy a saját elakadásaimról fogok írni, aztán kiderült, hogy csak arról tudok. Ezért a könyvben mindenhol magamat látom. Az anya kétségbeesésében, a lányok szorongásában, az egyedül maradt fa magányában, a nagyapa elszigeteltségében, aki sosem tudta feldolgozni a felesége elvesztését. Ha választanom kellene egy hőst, akkor Ilcsinek a helyében szeretnék lenni, aki megtanulja, hogy az életben csak egy út van: élvezni a mindennapok apró csodáit.
Mit csinálsz, amikor nem írsz? Mik a hobbijaid?
M. P.: Szerencsés vagyok, mert van egy házam Krétán egy kis faluban, egy „sasfészek”, ahonnan a Líbiai-tengerre látni. Gyakran utazom oda, és akkor sétálok, úszom, felfedezem az ösvényeket és szurdokokat. Másrészt Athénban, ahol élek, szeretek színházba, moziba, koncertekre járni. És mindenekelőtt szeretek barátaimmal lenni. Mindenkinek megvan a maga története, és ezért – akárcsak a szüleim – hiszem, hogy a tele asztal boldogságot jelent.
Köszönjük a beszélgetést.
Maria Papajanni Az öreg tölgy titka című regénye 10% kedvezménnyel kapható a kiadó webáruházában.
A könyv az Élő Irodalom projekt keretein belül az Európai Unió támogatásával jelent meg.
