Emlékszel az első történetre, amit olvastál, és az elsőre, amit írtál?
A. M.: Az első történet, amit olvastam, három kismacskáról szólt. Biztosan nagyon unalmas volt, de nagyon büszke voltamarra, hogy el tudtam olvasni. Az első történet, amit írtam, egy barna medve szerepelt, aki az erdőben él és az a munkája, hogy vadász, még puskája is volt. Valószínűleg elég erőszakos gyerek lehettem, de csak írásban.
A Malombéli mesék című regényben a régi malom kastéllyá alakul, a lányok pedig hercegnőkké válnak. Ha beléphetnél a saját történetedbe, mit szeretnél, mivé alakuljon át a malom?
A.M.: Egy világítótoronnyá. Terveztük egy ilyen könyvet is, de ez nem valósult meg a koronavírus és a könyvesboltok bezárása miatt.
A regényben a vízi troll „szőke hercegnek” álcázza magát, hogy megtévessze Merit-et. Később, a végén a lány azon töpreng, vajon nem Maschek-e az igazi herceg. Szerinted mik a mesebeli „szőke herceg” legfontosabb tulajdonságai?
A. M.: A herceg lényege a belső szépség és az önzetlenség, azt hiszem. Az „aranyszív”, ahogy a régi történetek mondanák. Szépnek lenni és egy szép kastéllyal rendelkezni nem fontos, a „valódi” kastéllyal és a „valódi” szépség is lehet megtévesztő. Ezek mit sem érnek, ha valaki, nem nagylelkű és kedves ember. Egyáltalán nem hiszek azokban a történetekben, amelyekben a herceg kimenti az egyszerű lányt a szegénységéből, és gyönyörűvé teszi – hopp, ezzel minden megoldva. Vagy ahol a herceg szegénynek adja ki magát, és a végén – hopp, kiderül, hogy valójában gazdag és mindenki boldog. Az én könyveim hercegei többnyire szegények és azok is maradnak. De jó emberek. Valahogy így képzelem a szőke herceget.
A három lánynak mind a bátorságára, mind az eszére szüksége van. Meg tudsz osztani egy olyan alkalmat az életedből, amikor bátornak kellett lenned, vagy gyorsan kellett gondolkodnod, hogy megoldj egy problémát a testvéreiddel vagy a barátaiddal?
A. M.: Mondjuk tegnap? Rühjárvány tört ki a madagaszkári iskolában, amit vezetek és aminek a működtetésére adományokat gyűjtök. Az iskola szociális programja a legszegényebb családok gyerekeit segíti, és amikor kiderült a rühesség, nekem kellett előteremtenem a pénzt és megszerveznem száz háztartás fertőtlenítését a nyomornegyedekben. Vagy titokban ételt szerezni a nagyon szegény gyereknek koronavírus idején.
A lányok édesanyja azt mondja, hogy nincsenek igazán gonosz emberek, csak szomorúak. Egyetértesz ezzel?
A. M.: Teljes mértékben. Hozzátenném, hogy vannak szimplán nagyon buta emberek is, akik aztán sok rosszat tesznek.
Mit csinálsz, amikor nem írsz? Mik a hobbijaid?
A. M.: Van öt gyerekem, és egy olyan iskolában dolgozom, ahol tanulási és szociális nehézségekkel küzdő diákokkal foglalkozunk. Ezen kívül az adománygyűjtési és a szervezési feladatokat intézem egy madagaszkári iskolának, néha oda is utazom, és film- és művészeti projekteket csinálok az ottani diákokkal. Emellett színdarabokat írok és együtt játszom a gyerekekkel. Szóval a hobbim az alvás, mert ez az egyetlen, amire a „szabadidőm”-ből telik.
Köszönjük az interjút.