1.
Tudtad, hogy a sorozat részei egymást követő hónapokban játszódnak? A harmadik szeptemberben, aztán A Nyúl akta októberben, A fáraó jogara novemberben, Az ellopott karácsony természetesen decemberben, majd a Hófehér kelepce történései a januári síszünet idején zajlanak. A sorból viszont kilógnak a novellák, amik teljesen véletlenszerűen helyezkednek el az időben. A kutyaházas eset például A fáró jogara és Az ellopott karácsony között játszódik, míg a Két óra esete az összes regény előtt egy nappal oldódik meg.
„Másnap indultam Németországba, a Fekete-erdőbe, mert a szüleim befizettek egy nyelvi táborba. Emlékszem, olyan szívesen maradtam volna otthon, hátha történik még valami izgalmas velem, mielőtt elkezdődik a tanév.”
2.
Tudtad, hogy A harmadiknak már 2017-ben megjelent a javított második kiadása, az idén pedig Az ellopott karácsony új verziója érkezik? A felújított borító és a javított szöveg mellett, itt is megkapjuk a visszahajtható füleket, amiken az angol nevek helyes kiejtését tüntetjük majd fel úgy, ahogy a Nita, Gil és én-nél is.
3.
Tudtad, hogy a Nita, Gil és én novelláiból két hangoskönyv is készült? Az egyiket Zsigmond Tamara szinkronszínésznő olvasta el, A fekete furgon-t pedig a szerző Kovács Attila, aki zenét is írt ehhez a kiadványhoz. A két könyv ingyenesen letölthető a sorozat weboldaláról a howard.hu-ról, mindössze némi adományt várunk a Csodalámpa Alapítvány számára, ami beteg gyerekeknek segít fantasztikusan sokat!
4.
Tudtad, hogy a szerző eredetileg nem tervezett gyerekkönyveket írni? A Főnix Könyvműhelynél véletlenül tudta meg, hogy detektívtörténetet keresnek 7-10 éves gyerekek számára. A feladatot gyakorlásnak, kihívásnak vette és rövidesen három fejezetet küldött a kiadónak. Miután Farkas Zoltán jóváhagyta, mindössze kilenc nap alatt megszületett A harmadik című regény.
5.
Tudtad, hogy Kovács Attila több, mint háromszáz előadást tartott már országszerte az olvasásról és ezeken az előadásokon a harmadikos, negyedikes diákok mindig nyernek egy-egy könyvet? Több száz Howard könyv talált már így gazdára és még messze nincs vége! Az író csak az idén, legalább hatezer gyerekkel találkozik.
6.
Tudtad, hogy a jövőre megjelenő, következő rész, egy rendhagyó Howard regénynek ígérkezik, ugyanis olyan történet készül, amiben te leszel a főhős? Igen, jól olvastad, te, az olvasó leszel a társa a három főszereplőnek. Az lesz a címe, hogy A negyedik detektív.
7.
Tudtad, hogy már számos osztály választotta az első részt, A harmadikat kötelező olvasmánynak különböző iskolákban? Ahhoz hogy ez a lehető legélvezetesebb módon történjen, a szerző is segítséget nyújt a tanároknak. Érdemes érdeklődni valamelyik elérhetőségén, a Facebook oldalán vagy weboldalán.