Leírás
Fülszöveg: Amikor írni és olvasni tanultam, folyton rám szóltak, hogy ne firkáljak a könyvbe, ne rajzoljak a margóra, de én nem értettem, miért olyan nagy baj ez.
Most már felnőtt vagyok, így tudom, hogy nem volt baj. Hiszen akkor sajátítottam el a betűket, és nyilván mindenhova írni akartam.
Rajzold le, ami éppen az eszedbe jut, ha attól jobban tudsz figyelni, húzd alá a lényeget, ha úgy könnyebben megjegyzed! És derítsd ki, hogy a nagy költőnek jól áll-e a szemüveg meg a bajusz!
Igyekezz sokat olvasni, és firkálj vagy rajzolj jeleket az érdekes részek mellé, próbálj jegyzetelni, bekarikázni, kiemelni, szóval, tanulj meg tanulni!
Ez egy olyan könyv, amit úgy olvashatsz, hogy közben mindent szabad.
Ajánló:
Leonardo
…vagy ahogy anyu hívja: Levente,
egy nemes küldetést teljesít.
Főleg hétvégén áll szolgálatba,
amikor nem kell suliba menni.
Elfeledett kincseket kutat fel,
szörnyek hadait küldi melegebb éghajlatra,
és közben mindenkinek segít, aki rászorul.
Semmi sem állhat az útjába,
mert ilyenek a lovagok!
Bátrak, büszkék és szemfülesek.
Legalábbis ebédig,
majd ebéd után, egészen fürdésig, újra.