(1969) magyar író, aki zsánerszédelgőnek tartja magát, mert fűződik a nevéhez sci-fi, fantasy, történelmi regény, de thriller és horror is. Történelemtanárként szerzett diplomát, de néhány év után pályaelhagyó lett, és főállású íróként, forgatókönyvíróként dolgozik. Az első könyve, a Városalapítók 1997-ben jelent meg, azóta ezt harmincnégy regény és mintegy száznegyven novella követte. Az írás mellett szerkesztőként is tevékenykedik és a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának elnökeként szervezőmunkát is végez. Munkásságáért már számos díjban és elismerésben részesült, a nyolc Zsoldos Péter-díj mellett 2007-ben a European Science Fiction Society legjobb írónak járó Hall of Fame díját is megkapta. Amikor épp nem dolgozik, és ez rettentő ritka, akkor szívesen kirándul vagy filmeket-sorozatokat néz, bár az már majdnem munka.

Jelenleg Budapesten él, de szívesen utazza be a világot, élt már Belgiumban, Spanyolországban és Délkelet-Ázsiában.

Szélesi Sándor szerzői oldala.

Szélesi Sándorral a Csillagfényszövők kapcsán készítettünk interjút. 

Mind a(z) 3 találat megjelenítve